A szezon utolsó mérkőzésén Debrecenben lépett pályára a KK Ajka csapata. A hosszú utazás ellenére frissebben kezdett a Velky legénység, mint a hazai alakulat, ugyanis tizenegy perc után 3-7 szerepelt a táblán. A DEAC edzője azonnal időt kért, ami után két találatra felzárkózott a vendéglátó csapat, de Tatai védéseinek is köszönhetően újra visszaállt a négy gólos különbség (7-11). A következő nyolc percben nem esett gól, sok technikai hibát vétettek a felek, így az ajkai vezetés nem forgott veszélyben. A szünet előtt a debreceniek csupán csak három gólra tudták csak megközelíteni a vendégeket. A pihenő után hét percig nem lőtt gólt a KK Ajka, de a hazaiak ezt nem tudták kihasználni, remekül zárt a Baracskai által vezényelt védelem. A negyvenedik percben Velky Péter is időt kért, ami jót tett csapatának, ugyanis Jávor és Kovács vezérletével percek alatt hét gólos lett a különbség (12-19). A hazaiak továbbra is hadilábon álltak a góllövéssel, huszonnégy perc alatt kétszer tudták bevenni az ajkai kaput (12-22). A végjátékban valamennyi játékos lehetőséget kapott a vendégcsapatban, sőt a távozó fiúk mindegyikének sikerült gólt szerezni, így a lefújás után boldogan ünnepelte a hatodik helyét a KK Ajka gárdája.
DEAC - KK Ajka KFT 15-26 (10-13)
KK Ajka: Tatai, Baracskai (kapusok), Bodnár 2, Jávor 5, Tóth 1, Kovács 4, Gyene 2, Rosta 2, Nagy, John 3, Dobos 1, Breuer 2, Forgács 1, Ernei 1, Horváth 1, Perczel 1(1).
Edzői szemmel – Velky Péter, vezetőedző:
„Bajnokság utolsó mérkőzésén szerettünk volna mindenképp méltóan búcsút venni a szezontól, ami úgy gondolom sikerült. Jól kezdtük a mérkőzést, azonnal kezünkbe vettük az irányítást és nem is adtuk ki a mérkőzés végéig. Volt egy periódus az első félidő végén és második félidő elején, amikor megragadtunk, de ezt leszámítva jól teljesítettünk védekezésben és támadásban is. Köszönöm a csapatnak, hogy így teljesítettek és sikerült szépen lezárni ezt a hosszú szezont.”
Játékos szemmel – Tatai Péter, kapus:
„Minden jó, ha vége jó! Sajnos az utolsó fordulókban voltak hibáink, pontatlanságaink, ezért elvesztettünk pár pontot, amit nem szerettünk volna. Így az utolsó mérkőzésen nem is lehetett más a célunk, mint a 2 pont megszerzése. Így is kezdtük a mérkőzést, koncentráltan, mindenki tudott valami pluszt hozzáadni a játékhoz, ezért nem is volt kérdés, hogy megérdemelten nyertük meg a mérkőzést.”