Újabb bravúr

Hits: 309
Újabb bravúr

Az éllovas, nagy múltú győriek látogattak szombaton az ajkai sportcsarnokba. Nagyszerűen kezdett a hazai csapat a kissé álmos vendégek ellen, tíz perc után 6-4 szerepelt a táblán, amikor is a győri edző időt kért. Ez sem zökkentette ki a játék ritmusából az ajkai fiúkat, akik tartották 1-2 gólos előnyüket (9-8;11-9). A feszesen védekező hazaiak kapujában Tatai is parádézott, így a szünetre négy gólos lett a különbség a két csapat között. A második félidő elején az ajkaiak az "öltözőben ragadtak", amit kihasználtak a vendégek és visszajöttek a meccsbe, amire Velky mester időkéréssel reagált. A pillanatnyi szünet után Bodnár és Gyene vezérletével visszaállította 3-4 gólos előnyét a KK Ajka (20-17). A rendkívül fegyelmezetten védekező hazaiak ellen létszámfölényes (kapus nélküli) játékkal is próbálkozott az ETO, de ez sem vezetett eredményre, sőt John góljaival már öt gólos lett a különbség (24-19). A végjátékban mindent elkövetett a győri csapat az egyenlítés érdekében, de a nagy szívvel küzdő ajkaiak már nem engedték ki kezükből a győzelmet. Az élvonalba esélyesen pályázó ETO elleni bravúrt együtt ünnepelte közönségével a hatalmas akarattal játszó KK Ajka.

KK Ajka KFT – Győri ETO-UNI FKC KFT 26-24 (15-11)

KK AJKA: Tatai, Baracskai (kapusok), Bodnár 5, Jávor 3, Tóth, Gyene 8 (2), Rosta 1, Nagy 1, John 3, Dobos 2, Forgács, Ernei 1, Horváth 2, Perczel.

Edzői szemmel – Velky Péter, vezetőedző:

„Függetlenül a tabellán elfoglalt helyezéstől, úgy készültünk, hogy a 2 pontot ne tudja ellenfelünk elvinni tőlünk, hiszen az ottani mérkőzésen is 60 percig méltó ellenfelek voltunk, továbbá a múlt heti mérkőzésünk után szerettük volna ismét a valódi arcunkat mutatni. Keményen beleálltunk a mérkőzésbe, harcosan védekeztünk, amikor elkéstünk, Tatai Peti kisegített minket a kapuban. Támadásban is voltak nagyon jó dolgaink, amikor kicsit döcögött a játék, mindig volt, aki felvállalta a befejezést és nagyrészt eredményesen. Úgy gondolom megdolgoztunk a sikerért, következő mérkőzésen szeretnénk hasonló szellemben kézilabdázni.”

Játékos szemmel – Rosta Bálint, beálló:

„Tudtuk, hogy nem lesz könnyű mérkőzés a tabellán szereplő első és nagy célokkal érkező Győr ellen. Úgy álltunk bele a meccsbe, hogy igenis van esélyünk győzni. A kulcsa az volt a meccsnek, hogy nem engedtük ki a vezetést a kezeink közül. Támadásban és védekezésbe is sokkal jobban játszottunk, mint az előző két bajnokin. Ezt a meccset mi akartuk jobban megnyerni, és ennek a végeredménye minket igazol. Remélem a következő hazai meccsre is sokan fognak kijönni, és várjuk a szurkolást!”

Támogatóink