FIÚ,SERDÜLŐ III. osztály:
ESZTERGOMI VITÉZEK - KK AJKA 38-25(18-13)
Dorog, Városi Sportcsarnok
Vezette: Czillahó Dávid, Krupánszki Kornél
KK AJKA csapata: JÓZSA, BARCZA, GYÖRGY 7, PÁL 2, MODORI 1, SZÁMADÓ 2,
ZSÁKI O. 4, KOVÁCS Á., SOÓS 4, PEIDL 5, ANTAL.
EDZŐ: JOHN ANDRÁS
Értékelések:
Edzői szemmel John András (KK Ajka- vezetőedző): “Október 28-án, csütörtökön hosszú utazással Dorogra látogattunk, ahol az Esztergom csapatával játszottunk. Tudtuk, hogy nehéz ellenféllel találkozunk, ilyen szellemben próbáltunk készülni. Ennek ellenére a mérkőzés nagy csalódással ért véget, mivel akitől itthon 1 góllal kaptunk ki, most megvert minket 13 góllal. Semmi ellenállást nem tanúsítottunk védekezésben, támadásban pedig félve, másra hárítva a terhet kézilabdáztunk. Ennek meg is lett az ára. Úgy gondolom, hogy nem adottságbeli különbség volt a meghatározó, hanem inkább elsősorban a gyerekek fejében kell rendet raknom.”
Játékos szemmel György Ábel (KK Ajka- irányító): “Nem játszottunk valami jó meccset sem védekezésben, sem támadásban nem tudtunk lépést tartani az ellenféllel. Az első félidőben még úgy ahogy jól játszottunk, a második félidőre elfáradtunk és egyre többet hibáztunk. Ez a meccs sajnos így alakult, de megyünk tovább és nem adjuk fel.”